Multimédia az oktatásban
Ebben a bejegyzésben egy podcastet szeretnék megosztani, amelyben Szabó Veronikával beszélgetünk az éppen fennálló egyetem távoktatásról szerzett tapasztalatainkról röviden. Azért ezt a témát választottuk, mert úgy gondoltuk, hogy kevés ennél aktuálisabb oktatáshoz kapcsolódó téma van jelenleg a világban, illetve ebben éreztük magunkat a leginkább személyesen is érintettnek.
A feladat előkészítését egy kicsit nehezítette az, hogy online kellett megoldani a beszélgetést, így az időpont és a téma választás mellett egy erre a beszélgetésre alkalmas felületet is kellett választanunk. A választásunk a Zoom felületére esett, mivel ezt mindketten használtuk már, így magabiztosabbak voltunk, mint egy új felület használata esetén, valamint ezen a felületen van recording funkció. Pozítivum volt számunkra, hogy a Zoom külön konvertált hang- és videófájlt is a beszélgetésből, így később már csak a hangfájlt használtuk.
A hangösszevágást Vercsi vállalta, amit az Audacity segítségével oldott meg. Közben én a Free Music Archive és a Jamendo oldalakon kerestem a leginkább megfelelő intro és háttérzenéket, illetve beregisztáltam magunkat a Podomatic felületre, hogy meg tudjuk osztani a késztermékünket.
A feladat során rendkívül jól tudtunk együtt dolgozni, mivel Vercsivel jó barátok vagyunk, ebből adódoan jó hangulatú is volt az egész folyamat. Mivel felosztottuk a feladatokat, így gördülékenyen ment a podcast elkészítése. Mindketten most készítettünk először ilyen tartalmat, így feltehetően érezhető rajtunk a kezdeti megszeppenés is. A feladat összeségében számunkra hasznosnak bizonyult, mert számos új alkalmazás használatát tanulhattuk meg és bizonyos fokig kiélhettük a kreatívitásunkat is.
A podcast során együtt kellett dolgoznunk, illetve figyelnünk kellett a másikra, kooperációra volt szükség. Az új online felületek alkalmazásával fejlődtek a digitális kompetenciáink, valamint a téma választás során szükségünk volt kreatívitásra, kritikai gondolkodásra és bár szinte teljesen egyetértésben döntöttünk az érvelési technikánk is fejlődhetett valamilyen szinten a téma szűkítése során.



Megjegyzések
Megjegyzés küldése